A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar kommunikáció- és médiatudomány szakán hagyo-mány, hogy minden évben a második évfolyam szervez szakhetet. Idén május 2-4. között ismert médiaszemélyiségek kerekasztal-beszélgetései mellett workshopok, illetve játékos feladatok is helyet kaptak a programban.
Hírek
Hagyományosan a Sárgulással búcsúztak a Debreceni Egyetemtől a Böszörményi úti campus végzősei. A tradicionális, egyhetes programsorozat pénteken a leglátványosabb eseményéhez érkezett, amikor a GTK és a MÉK hallgatói fogatokon és hintókon vonultak Debrecen főterére, majd az Egyetem térre. A 49. alkalommal megtartott, hagyományőrző rendezvényen csaknem hatszáz fiatal köszönt el az intézménytől.
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar PhD-hallgatóját az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet tudományos tanácsadó testületének tagjává választották. Ayaz Mukarram Shaikh kutatásainak középpontjában innovatív, funkcionális és fenntartható élelmiszeripari termékek fejlesztése áll.
Írország és az Európai Unió 1973–2023 címmel tartott előadást szerdán a Debreceni Egyetemen Ronan Gargan, Írország magyarországi nagykövete, aki a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet meghívására látogatott el az intézménybe.
A 3×3-as kosárlabda egyetemi Európa-bajnokság pályáját tesztelték a versenyt rendező Debreceni Egyetem hallgatói kedden a Főépület előtti téren. A nyári kontinensviadalon 40 egyetem csaknem 50 csapata mérkőzik meg egymással.
Idén már hatodik tanévét zárta a Szenior Egyetem, amely a Debreceni Egyetem (DE) harmadik missziójának keretében nyújt tájékoztatást az intézmény tudományos újdonságairól szépkorú hallgatók számára. Pénteken Matematika a mindennapokban címmel Bérczes Attila professzor, a Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézet Algebra és Számelmélet Tanszék vezetője tartott évadzáró előadást.
Átfogó, hiánypótló, különféle tudományterületeket felölelő közös kötetben mutatja be Bosznia-Hercegovina történelmi és politikai folyamatait, természeti értékeit és geológiai adottságait a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézete és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat. A hiánypótló munkát a térségben missziót teljesítő katonák felkészítésében és az egyetemi oktatásban is használhatják – hangzott el a könyv pénteki bemutatóján.
Második helyen végzett a Debreceni Egyetem (DE) Gazdaságtudományi Kar csapata a III. Ács Antal Esettanulmány Megoldó Versenyen, amelyet a DE Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete rendezett 2023. május 4-én és 5-én.
Finnország magyarországi nagykövete, valamint az izraeli nagykövet helyettese érkezett bemutatkozó és ismerkedő látogatásra a Debreceni Egyetemre szerdán. Bartha Elek oktatási rektorhelyettes délelőtt a finn, délután pedig az izraeli diplomatát fogadta a Főépület rektori tanácstermében.
Kiváló eredménnyel szerepeltek a Debreceni Egyetem (DE) hallgatói az április 3-27. között 36. alkalommal megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) megmérettetésein: a benyújtott 444 pályaműből 187 dolgozat ért el helyezést vagy különdíjat.