Buzánszky Jenő emberként, magyarként, az Aranycsapat hátvédjeként olyan történetet írt, amely nem csak méltó az utókor emlékezetére és tiszteletére, hanem erőt és reményt is adhat valamennyiünknek – szögezte le Kövér László, az Országgyűlés elnöke a DELAB ünnepi talk-showján, mellyel lezárult a Debreceni Egyetem centenáriumi rendezvénysorozata, a Buzánszky100 emlékév.
Hírek
Csuszkák, zöldikék, szén-, kék- és barátcinegék, tengelicek, egy nagy fakopáncs, valamint egy vörösbegy is lábgyűrűt kapott Debrecenben, az Egyetem téri Campuson. Az idei madárbemutatón, madárgyűrűzésen minden eddiginél több madarat fogtak be és jelöltek meg a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának tagjai, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar munkatársai.
Ebben a félévben is elérhető a Debreceni Egyetemen tanuló hallgatók számára a Debreceni diákhagyományok tantárgy, amely lehetőséget biztosít egyrészt a város diákhagyományainak megismerésére, ugyanakkor betekintést kínál az intézmény alumni közösségének életébe, programjaiba is. A szabadon felvehető tantárgy a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ szervezésében várja az érdeklődőket.
Oklevelet vehettek át a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának ESG tanácsadó és sportkommentátor részismereti képzésén frissen végzett hallgatók. A mikrotanúsítványokat ünnepélyes keretek között összesen 24 hallgató kapta meg.
Az ország négy, gyógyszerészképzést folytató felsőoktatási intézményéből és a marosvásárhelyi egyetemről csaknem kétszázan vettek részt a Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozóján, melynek házigazdája a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara volt. A hétvégi rendezvényen tudományos előadásokat tartottak egyebek mellett a Béres, a Richter, a Sanofi és a Teva gyógyszergyárak képviselői, valamint az országos tisztifőgyógyszerész.
Középiskolásokat látott vendégül a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Szlavisztikai Intézete, valamint az Orosz Kulturális és Nyelvi Központ. Az orosz nyelvet tanuló, debreceni, miskolci és szolnoki gimnáziumokból tanáraik kíséretében érkezett diákok játékos versenyen gyarapíthatták tudásukat, ismerkedtek az egyetemmel, végül közösen ünnepelték meg az Orosz Kulturális és Nyelvi Központban a Maszlenyicát, az orosz kultúra egyik legismertebb farsangi hagyományát.
Egy idén negyedszázados hagyomány jegyében látványos, fáklyás felvonuláson búcsúzott az alma matertől a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának 83 végzőse. A fekete talárba öltözött hallgatók a belvárosból, a Déri térről az egyetem Főépületéig sétáltak szerda este.
A tanulmányi versenyeken kimagasló eredményeket elért hallgatókat köszöntötték a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében. A másodéves hallgatók a Huzella Tivadar Anatómia, illetve a Krompecher István Szövettan Tanulmányi Verseny mellett a Trisha és Gary Kish által felajánlott díjért rendezett megmérettetésen vettek részt.
Idén második alkalommal rendezte meg közös német nyelvi versenyét általános iskolák felső tagozatos diákjai számára a Deutsche Telekom IT Solutions és a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Germanisztikai Intézete. A megmérettetés első, írásbeli fordulójának az intézmény Főépülete adott otthont február 18-án.
Elstartolt a pályázati időszak a Debreceni Egyetemen: a hallgatók március 10-ig nyújthatják be jelentkezésüket a 2026/2027-es tanév külföldi tanulmányi mobilitásaira. A Pannónia Ösztöndíjprogram keretében a világ szinte bármely pontja elérhetővé válik, legyen szó egy európai szemeszterről vagy távoli országok top egyetemeiről.