Hírek

Eskütételüket követően 83 hallgató vehette át oklevelét pénteken a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) téli diplomaosztó ünnepségén.

Frissen végzett informatikai szakemberek kapták meg diplomájukat az Informatikai Kar oklevélátadó ünnepségén. A Debreceni Egyetem Díszudvarán tartott ceremónián mintegy kétszáz, nappali és levelező tagozaton végzett hallgató vehette át a diplomáját.

Óvodapedagógus-hallgatók és mentoraik számára szervezett szakmai konferenciát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara. A tanácskozáson a képzés új követelményrendszerét is bemutatták Hajdúböszörményben.

Több új szakkal bővült az idei általános felvételi eljárásban elérhető képzések listája a Debreceni Egyetemen. A felvételi tájékoztató legfrissebb kiegészítésében eddig még meg nem hirdetett mesterszakokat kínál az intézmény, valamint egy újabb alapképzés is elérhetővé vált a felvi.hu-n, így a DE 2024 szeptemberétől összesen tizenhárom új szakkal várja a jelentkezőket.

Óriási érdeklődés övezte a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának (DE GTK) szerdai interaktív nyílt napját a TVK épületében. A szervezők bemutatták, mennyire fiatalos, energikus és gyakorlatias a DE legnépesebb kara.

Miként készülnek az utolsó vizsgaidőszakban a végzés előtt álló hallgatók, mitől sikeres a DEAC vívója, Battai Sugár Katinka, milyen jeles események helyszíne volt 1849-ben Debrecen és jól teljesít mostanában a Debreceni Egyetem férfi kosárlabdacsapata. Egyebek mellett ezekről olvashatunk az Egyetemi Élet legújabb számában.

Gazdag képzési kínálattal, új mesterszakokkal, nyelvtanulási és kulturális lehetőségekkel, tehetséggondozási programmal és a tanulmányok magasabb szintű folytatásával – mesterszakokkal és doktori iskolákkal – várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kara (BTK).

Többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolók sem bízzák a véletlenre a jövőjüket. Liu Shaoang, Battai Sugár Katinka és Pernyész Dorottya is a Debreceni Egyetemet választotta, hogy irigylésre méltó sportkarrierjük után is olyan hivatást űzhessenek, amiről álmodtak.

A szépapja támogatásával alapított Debreceni Egyetemen tanul Greta Grof-Tisza. Habár az ifjú hallgató tudta, hogy az egykori miniszterelnök, gróf Tisza István leszármazottja, hagyatékának jelentőségét csak a helyszínen tapasztalta meg. A néhai miniszterelnök leszármazottját Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár fogadta a Főépületben.

Tovább növelte hallgatói létszámát a Debreceni Egyetem, a tavalyi keresztféléves eljárás eredményéhez képest mintegy tíz százalékkal több, összesen több mint négyszáz jelentkező nyert felvételt az intézménybe. Az idei eljárásban a Gazdaságtudományi Kar képzéseire jutottak be a legtöbben.